2011. május 29., vasárnap

Fashion Awards Hungary 2011


Csütörtökön megrendezésre került a Fashion Awards Hungary 2011-es díjkiosztó gála. A szervezők az esemény helyszínéül a Symbol klubot választották.
Egész napos munka után kicsit fáradtan de annál lelkesebben érkeztem a helyszínre. Meglepődtem, amikor beléptem, mivel jóval kisebb volt a terem mint a vendégek létszáma ,így sokan a lépcsőre szorultak akik a színpadból nem sokat láttak.
Bár előre lehetett sejteni a nyertesek névsorát mégis meglepetésekből nem volt hiány az este folyamán, például első alkalomként díjazták az év férfimodelljét.
A két műsorvezető Koczka és Müller Attila volt, akik egész este szolgáltatták a jó hangulatot.

Palvin Barbi ismét tarolt

Először az év női modellje díjat osztották ki, melyet Palvin Barbi nyerte meg. Legutóbb a Glamour WOY díját is ő vitte haza, ebből látszik, hogy nemcsak külföldön, hanem itthon is elismeri a szakma. Ezt követően az új kategória nyertesét hirdették ki az év férfi modelljét, aki nem más, mint Szabó Csaba lett. Az év fiatal divattervezője Benus Dani, az év divatsminkese Kovalik Natasa, az Év Stylistja Lakatos Márk illetve Év Divatfodrásza, Hortobágyi Kászon.

Az év férfi modell díját Szabó Csaba kapta

Az év divatfotósa díjat Zsólyomi Nórbert zsebelte be. Az utolsó kategória nyertesére már nagyon kíváncsi voltam, hiszen egyik kedvencem Mojzes Dóra is köztük volt, de nem kellett csalódnom, mert mások szerint is ő volt az év legtehetségesebb divattervezője.

Benus Dani a Fiatal Divattervezők díját vihette haza

 Kovalik Natasa az év divatsminkese kategóriában győzőtt

Az év stylistja Lakatos Márk lett, akinek imádom a B&W zakóját

 Hortobágyi Kászon az Év Divatfodrásza díját vehette át 

Az év divatfotósa díjat Zsólyomi Nórbert zsebelte be

Mojzes Dóra lett az év divattervezője 2011-ben

A díjak kiosztása után kissé levegőtlen helyiségből sokan kimenekültek a levegőre. A gála után egy party kezdődött, sajnos én a másnapi munka miatt nem maradhattam. Minden díjazott kapott a szobrocska mellé egy Thomas Sabo ékszert, Syoss ajándékcsomagot és volt olyan nyertes, aki azonnal egy reklámszerződést is aláírhatott.



Simonovics Ildivel (Street Fashion Budapest) is összefutottam,
aki egy csodás Nubu nyakláncot viselt 

Fashion Awards outfit: zakó: Vintage;ing: h&m; bross: saját készítés;
nyaklánc: h&m; nadrág: Zara; bakancs: Vintage



Fotók:
ISI
CHABY

2011. május 26., csütörtök

Meglepődtem, amikor valamelyik nap olvastam a Marie Claire üzenetét, melyben kérték hogy adjam meg a levelezési címemet, hogy elküldhessék az aktuális lapszámot illetve egy Je Suis Belle pólót. Amikor megérkezett a kis csomag egy üdvözlőkártya is volt hozzá, melyet László Kriszta a főszerkesztő írta alá. De nem géppel írva hanem kézzel, ez nagyon személyesnek és kedves gesztusnak tartom. Köszönöm.

Absolut divat

Az Absolut Vodka a 80-as évek óta jelen van a divatvilágban. A modell Rachel Williams-ről készült fotó, amin egy David Cameron által tervezett ezüst ruhában van, volt az első darabja az ABSOLUT FASHION hirdetések sorozatának. A 90-es években olyan divatikonok terveztek az Absolut kampányai számára, mint Tom Ford vagy Jean-Paul Gaultier. Az egyik legemlékezetesebb példa a Versace kampány, melyet Herb Ritts fotózott az északi-sarki svéd Jukkasjarvi Jéghotelben, Naomi Campbellel és Kate Moss-szal.

Az Absolut Vodka itthon is megjelent a divatszíntéren. Akik ott voltak a Budapest Essential Looks 2011 Tavasz divatbemutatón, már találkozhattak az Absolut Vodka legújabb koktéljával, az Absolut Budapest Muse-zal, amit Nagy Zoli bartender alkotott meg. A koktél megjelenésével egyidőben indult a kampány is, amit több hónapos munka előzött meg. Helyszínkeresés, casting, aprólékos kidolgozás, és szempont volt az is, hogy az elkészült fotó beleilleszthető legyen az Absolut Vodka nemzetközi Drinks kampányába, melyet Ellen von Unwerth fotózott Kate Beckinsale és Zooey Deschanel főszereplésével.
Fontos volt hogy a magyar kampányfotó készítője is otthonosan mozogjon a divatfotózás területén, a cég ezért választotta Gálos Viktort, akinek a munkáit már láthattuk az egyik hazai tervezőcsapat által létrehozott márka, a Catwalk kampányfotói között is, és olyan divatóriások számára is dolgozott már, mint a Chanel és a Burberry.

Az Absolut Budapest Muse igazi hazai specialitás, ami nemzetközi szinten is megállja  a helyét, teret engedve a magyar stílusnak és ízvilágnak külföldön is.


2011. május 24., kedd

Street Fashion Budapest - Follow me 2011


Rendhagyó divatbemutatón vehettem részt, mely Budapest egyik legnépszerűbb helyszínén a Gödör klub előtt került megrendezésre.
Szombat este debütált a Follow me -Street FAshion Budapest- Magyarország eddig legnagyobb street fashion kezdeményezése.
100 fiú és lány mutathatta meg, hogy mennyire stílusosan és egyedien öltözködik a hétköznapok során.Amikor meghallottam, hogy Simonovics Ildi mire készül, rendkívül megörültem neki, hiszen én mint street fashion megszállott egy fantasztikus ötletnek tartottam.
Amikor felhívott, hogy elmondja a zsűriből álló kiscsapat engem is kiválasztott, örömömben majd kibújtam a bőrömből. Sajnos az időjárás megtréfált mindenkit, hiszen a jégeső nem váratott magára és délután 5kor elérte a deák teret is, így legnagyobb sajnálatomra lekéstem a kerekasztal beszélgetést,mert a metro bejáratánál vártam hogy elálljon az eső. Közben két kollégával is találkoztam, Rebekával (larinne blog) és Festyvel (festy in style) , akik szintén nem akartak bőrig ázni.:) Picivel 8 után el is kezdődött a show, ekkora már hatalmas tömeg gyűlt össze. Minden modell kapott SFB logóval ellátott színes lufit. A kifutó egyben a Gödör hosszú lépcsősora volt, amely még a gyakorlott modelleknek is rémisztő lehet. De szerencsére senki nem esett el, mindenki megúszta kéz és lábtörés nélkül.
Sok érdekes arc gyűlt össze, a zsűri igazán jól válogatott. Készítettem is pár street style fotót.
Én nagyon jól éreztem magam, remélem a fotók is jól illusztrálják a Follow me érzést.
Kövessétek ti is a jó példát, legyetek egyéniek és ne olvadjatok a tömegbe.


Blogger csoportkép:) Festy in StyleÉn:) , László Bea, Katona Bálint és Pillar Gabriella

Rebekával a Larinne blog írójával




Urban Preppy style by Chaby:)
 

Végre bevállalós srácokat is lencsevégre tudtam kapni.
Íme...





Köszi Krisztián (trendsoftomorrow) a rólam készült képeket.

Képek:
Smizedivat by Chaby

2011. május 23., hétfő

Náray Tamás White Silver Stars 2011 divatbemutató


A hétfői nap különleges volt számomra, hiszen először vehettem részt Náray Tamás divatbemutatóján. Gyönyörű helyszínen, a Szépművészeti Múzeumban került megrendezésre a bemutató, amely már magában megadta a hangulatát az estének. Nagyon izgatott voltam, mivel az első sorban kaptunk helyet több divatbloggerrel, amely rendkívül kedves gesztus volt a tervezőtől. A ruhák egy részét már láttuk Judittal a múltkori szalonbemutatón, de már nagyon vártam, hogy láthassam a többi ruhakölteményt is. Kedvenceim az egyszerű szabású, de annál izgalmasabb, érdekesebb anyagból készített koktélruhák voltak. Véleményem szerint ezekben a ruhákban minden nő nagyon stílusos és szofisztikált lehet.
A szervezés, a bemutatott ruhák az egész este hangulata arról árulkodott, hogy egy profi, igényes stáb áll mögötte. A divatbemutatót követően a színfalak mögött tartott kisebb backstage bulin  is részt vehettünk, ahol közelebbről is megnézhettük a ruhákat illetve köszönetet mondhattunk Náray Tamásnak aki rendkívül szívélyes és készséges volt velünk divatbloggerekkel.
Természetesen nem maradhatott el a outfit fotózás, Judittal és Verával.
Erre az exkluzív estére én egy dandy vadász hangulatát ötvöztem egy csipetnyi vintage eleganciával. A khaki zöld kockás inget kombináltam bézs színnel és mindehhez egy csodálatos Rózsa kitűzőt kaptam Judittól. Mégegyszer köszi Judy:)

Készülődés pillanatai, a modellek 'ráncbaszedése'




A két kedvenc

A bemutató után a kollekció elkészítésében résztvevők is kivonultak


Csoportkép is készült.
Chaby, Judit, Náray Tamás, Vera

Legújabb kollekció darabjai egy csodálatos portfólióban. Mindenki kapott belőle.


Blogger csapat:
Judit (plus size life blog), Eszti, Vera (charlotte's box), és Chaby:)


Fashion show outfit, Judit által készített kiegészítővel


Közös póz Verával

 

Képek:
Hajnal András
Smizedivat

2011. május 17., kedd

Egy nap pillanatai

  















Fotók: C H A B Y